Shay nem felelt. Újra a romos város szívében, a legmagasabb épület árnyékában jártak. Tépelődő arckifejezéssel nézett fel rá.
- Azt hiszem, emlékszem, hogy kell – mondta.
–Mit?
- Feljutni. Aha, itt van.
Shay elődöntötte a deszkáját és behúzta a fejét, hogy beférjen az omladozó fal nyílásán.
- Shay?
- Ne félj! Csináltam már ilyet.
- Shay! Azt hiszem, nekem elég volt ennyi újdonság egy éjszakára.
Tallynek
semmi kedve sem volt egy újabb Shay–féle vicchez. Fáradt volt és még
hosszú út állt előttük, vissza a városba. Holnap pedig ő a
tisztaságfelelős a kollégiumban. Csak azért, mert nyár van, még nem
alhat egész álló nap.
Mégis követte Shayt a nyíláson át. Valószínűleg több időbe telne vitatkozni.
Egyenesen
felemelkedtek a levegőbe. A deszkák az épület fémszerkezete
segítségével működtek. Hátborzongató volt odabent, ahonnan kiláttak az
üveg nélküli ablakokon keresztül a többi épület szabálytalan alakjára.
Mintha városuk széthullását századokon át figyelő rozsdás szellemek
lennének.
Hiányzott a tető, s amikor feljutottak, lélegzetelállító látvány tárult a szemük elé. A felhők eltűntek,
